A levélkék az éjszaka közeledtével és az esőzésekkor összecsukódnak, e tulajdonsága miatt a selyemakác perzsa és japán közönséges neve "éjszakai alvó" és "alvó fa"...

Albizia julibrissin / Selyemakác


Albizia julibrissini
magyar nevén: Selyemakác
angol nevén: Persian silk tree
német nevén: Seidenbaum


Származás: Nagy kiterjedésen, Dél-és Kelet- Ázsiában őshonos, Irántól egészen Kína keleti feléig és Koreában fordul elő. Ahová a növénygyűjtők behurcolták, ott a könnyed megjelenése és a díszes virágcsomói miatt gyorsan elterjedt. Ehhez sokszor emberi tevékenységre sincs szükség, a számára megfelelő élőhelyen az elszórt magokról kelő növény gyors és agresszív terjeszkedésű, ezért többhelyütt invázív növénynek is tartják.
A pillangósvirágúak (Fabaceae) családjához tartozó, több mint 100 fajt számláló Albizia nemzetség névadója a 18. századi firenzei nemes Filippo del Albizzi, aki 1749-ben vezette be a növényt díszfaként. A julibrissin szó a perzsa eredetű 'selyem virág' kifejezésből származik.






Leírás: 5-10(12) méter magasságúra fejlődő ernyős koronájú fa. Kérge fiatalon zöldesszürke színű, amely a fa öregedésével sötétszürkévé, függőlegesen repedezetté válik. A kétszeresen összetett, párosan szárnyalt levelei 20-40 cm hosszúak és 12-25 cm szélesek, a levélkék aprók, 1-1,5 cm hosszúak és 2-4 mm szélesek. A levélkék az éjszaka közeledtével és az esőzésekkor összecsukódnak, e tulajdonsága miatt a perzsa és japán közönséges neve "éjszakai alvó" és "alvó fa". A hajtások csúcsán kocsányos fejecskében tömörülő virágai világosrózsaszínűek, júniustól nyár végéig több hullámban nyílnak. A 2-3 cm hosszú, selyemszálakhoz hasonló porzószálai kissé borzasak, a virág összképében gömbszerű megjelenésű. Édes illatú virágait a méhek előszeretettel látogatják. Élénkzöld, majd őszre barna váltó, lapos hüvelytermése 8-18(20) cm hosszú és 1,5-2,5 cm széles, télen sokáig a fán marad.
Az alapfajon belül további két változat különböztethető meg, a A. julibrissin var. julibrissin és az A. julibrissin var. mollis. Ez utóbbinak hajtásain sűrű szőrözöttség figyelhető meg.






Kertészeti változatok: Egyre több fajtát nemesítenek ki, ahol a szelekció alapja jellemzően a virág- és levélszín, de az Amerikai Egyesült Államokban kísérletek folynak a növény generatív (ivaros) szaporodásának visszaszorításával kapcsolatban is az agresszív terjedés megakadályozása miatt.
A legismertebb kertészeti változat az A. julibrissin 'Summer Chocolate', melynek levélszíne az év folyamán a vörösesről a sötét bronzra vált. Virágai halvány rózsaszínűek, magassága nem éri el az alapfajét, és fiatalon kissé fagyérzékenyebb annál.
A sötétebb rózsaszín virágú A. julibrissin f. rosea szelekciójából a legkiválóbb hidegtűrésű fajta az A. julibrissin 'Ernest Wilson'. A növény nemesítéséhez a magokat Ernest Henry Wilson (1876 – 1930), angol növénygyűjtő hozta be Európába egy koreai útjáról 1918-ban.
Különleges és ritka kertészeti változat a selyemakác csüngő ágú változata, az A. julibrissin 'Ishii Weeping', amelyet Japánban szelektáltak, és elsőként 1959-ben mutattak be.
Csaknem fehér virágú az A. julibrissin f. alba, amelyen legfeljebb a porzószálak végén látható rózsaszínes színeződés.
Vöröses árnyaltú rózsaszín virággal rendelkezik az Albizia julibrissin 'Rubra'.






Környezeti feltétel: Napos és meleg helyet igényel. Kiváló szárazságtűrő, a folyamatosan nedves talajt nem kedveli. A talaj kémhatását és szerkezetét illetően nem igényes, a laza savanyú homokon vagy a kötött, meszes talajokon is szépen díszlik.
Igen jó a hidegtűrése, hazánkban gyakorlatilag mindenhol telepíthető, de az első néhány évben hajtásai visszafagyhatnak. Ez különösen igaz a 'Summer Chocolate' fajtára, amelyet célszerű néhány évig takarni, vagy fűtetlen helyen teleltetni.
A selyemakác a hosszúra nyúló 'Y' alakú elágazásai miatt kissé érzékeny a szélkárra, ezért érdemes a fiatal növények koronáját metszéssel zömökebb formájúra alakítani.


USDA Zone 6 - 9